Home Általános információ CSOK igénylés menete

CSOK igénylés menete

503
0
SHARE

Az új szocpol, azaz a CSOK nagy segítséget jelenthet azoknak a gyermekes családoknak, akik új lakást szeretnének vásárolni vagy építeni. A vissza nem térítendő támogatás megváltozott feltételekkel most még többek számára hordozza magában a lehetőséget az ideális családi otthon megteremtésére, ami a legtöbbeknek önerőből csak örök álom maradhatna.

Mivel a CSOK által elérhető összegek eléggé számottevőek – adott esetben 1 millió forint pluszt is jelenthetnek egy kétgyermekes családnak -, a feltételek pedig a legtöbb házaspár számára teljesíthetők, sokan ki tudják használni ezt a kedvező ajánlatot. Ezek alapján túlzás nélkül mondhatjuk, hogy kihagyhatatlan lehetőségről van szó, érdemes alaposan utánajárni és tájékozódni az igénylés menetével kapcsolatban, nehogy valami hiányosság vagy figyelmetlenségből elkövetett hiba miatt hiúsuljanak meg jövőnkkel kapcsolatos terveink.

Első lépésként nézzük utána annak, hogy mekkora támogatásra lehetünk jogosultak. Vegyük számba önerőnket és azt, hogy mekkora lakást szeretnénk vásárolni. A CSOK-ot a különböző bankoknál lehet igényelni, melyek foglalkoznak ezzel a támogatással. A legtöbb bank beletartozik ebbe a körbe.

Amennyiben az önerő és a támogatás mellett még hitelre is szükségünk volna, érdemes annál a banknál intézni a CSOK-ot is, ahol a legkedvezőbb feltételekkel kaphatjuk a lakáshitelt. Jó tudni, hogy ha külön hitelre nincs szükségünk, a CSOK banki költségei maximum 30.000 Ft-ig terjednek.

Lényegesek a határidők, hiszen ha ezzel elcsúszunk, könnyen előfordulhat, hogy lemaradunk a CSOK-ről. A támogatást igényelni építésnél a használatba vételi engedély kiadása előtti 120 napon belül, vásárlásnál az adásvételi szerződéstől számított 120 napon belül, bővítésnél a munkálatok megkezdése előtti 120 napon belül kell. Vásárlásnál a támogatást a vételár részeként utalják, építésnél és bővítésnél pedig szakaszosan, ahogyan a munkálatok haladnak előre és csak az önerő felhasználását követően.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here