CSOK – Hány gyerek? Mekkora támogatás?
Amint napvilágot láttak a Családi Otthonteremtési Kedvezmény módosításának részletei, csak úgy záporoznak a kérdések a szakértők és a pénzintézetek felé. A lehetőségek egyértelműen kibővültek, több család lehet igénylő és több lakás közül lehet válogatni az otthonkeresésnél. A már meglévő és az előre bevállalt gyermekekre igénybe vehető, vissza nem térítendő támogatás kapcsán mindenkit érdekelnek a részletek, azok a kritériumok, melyeknek teljesítése hozzásegítheti a családokat egy élhetőbb jövőhöz.
A 2016. január 1-jétől komoly változásokkal elérhető CSOK nemcsak a nagycsaládok számára tartogat kihagyhatatlan lehetőségeket. Már egy gyermek esetén is igényelhető, természetesen minél több a gyermek, annál nagyobbak a rendelkezésre álló lehetőségek. A CSOK új, összkomfortos lakás építéséhez, vásárlásához, használt lakás vásárlásához, illetve a már meglévő bővítéséhez használható fel. Vér szerint és örökbefogadott gyermekek után is fennáll a jogosultság, ahogyan abban az esetben is, ha egy fiatal párnak még egy gyermeke sincs, de legfeljebb kettőt előre vállalnak.
Hogy milyen összegeket lehet igényelni, az a gyermekek számától, illetve a megvalósítandó lakáscéltól is függ. Ha a család használt lakást vásárolna vagy a már meglévőt szeretné kibővíteni, 1 gyermek esetén 550-600.000 Ft támogatásra jogosultak. 2 gyermeknél a támogatás összege 880.000-től 1.430.000-ig terjedhet a CSOK által igényelhető összeg mértéke, míg a 3 gyermekesek 1.320.000-2.200.000 Ft-os támogatásból gazdálkozdhatnak. A 4 vagy több gyermekesek 1.760.000-2.750.000 Ft-hoz juthatnak hozzá minimum 70 m2-es használt lakás vásárlásához. Akik új lakásba költöznének, 1 gyermek esetén 600.000 Ft-ot, 2 gyermeknél 2.600.000 Ft-ot, 3 vagy annál több gyermek esetén pedig 10.000.000 Ft-ot kaphat a CSOK-nak köszönhetően.
Előre bevállalt gyermekek esetén gyermekenként 400.000 Ft-os támogatás jár, függetlenül a már meglévő gyermekek számától és a lakás nagyságától.