Milyen feltételeket vizsgálnak a CSOK igénybevételénél?
Hogy a CSOK-ot milyen feltételekkel vehetjük igénybe, azon is múlik, melyik bankkal szerződünk le a támogatás megszerzéséhez. A 2016. legelejétől érvényes változások még több családot juttathatnak hozzá az áhított otthonhoz, akár vásárolni, akár építkezni szeretnének. De a vissza nem térítendő, előre vállalt gyermekek esetén is igénybe vehető támogatást nem kaphatja meg bárki. Annak ellenére sem, hogy a feltételek könnyítésével és kiszélesítésével több család juthat hozzá az összegekhez, mint a korábbi szocpol esetében.
A CSOK számos pozitív változást léptetett életbe január 1-jén. Így például eltörölték a házaspárokra vonatkozó korhatárt, most már csak egyik tagnak kötelező 40 év alattinak lennie, új ingatlan esetén 10 millió forintra növelték a támogatás összegét, megszűnt az ingatlan energetikai besorolásának figyelembe vétele, ahogyan az újonnan vásárolt vagy épített lakások árának felső határa is. Hogy ez a hazai családok többsége számára valóban kihagyhatatlan lehetőség elérhetővé váljon, számos feltételnek kell megfelelni. Nézzük, mi az, amit a pénzintézetek vizsgálnak a CSOK igénylésekor:
Az egyik legfontosabb tényező, hogy a házaspár mindkét tagjának TB biztosítottnak kell lennie, mégpedig legalább 180 napra, 3 vagy annál több gyermek esetében 2 évre visszamenőleg. Ezt az OEP által kiállított igazolással lehet hitelesen bizonyítani. Fontos a büntetlen előélet is, legalábbis vagyon elleni bűncselekmény tekintetében. Feltétel, hogy az igénylők ne szerepeljenek a Központi Hitelinformációs Rendszerben és ne legyen 90 napnál régebbi köztartozásuk. Amennyiben a megelőző 5 évben lakás eladására került sor, annak teljes vételárát vissza kell forgatni az újonnan vásárolni vagy építeni kívánt ingatlanba. A támogatást igénylő legalább 50%-ban kell, hogy tulajdonos legyen az új ingatlanban, házaspárok esetében pedig mindkét félnek tulajdonossá kell válnia.
Nem uniós állampolgárnak bevándorolt vagy letelepedett jogállással kell rendelkeznie az igényléshez.