CSOK igénylés menete

Az új szocpol, azaz a CSOK nagy segítséget jelenthet azoknak a gyermekes családoknak, akik új lakást szeretnének vásárolni vagy építeni. A vissza nem térítendő támogatás megváltozott feltételekkel most még többek számára hordozza magában a…

CSOK lakásbővítéshez

A 2015 júliusában kihirdetett, 2016. január 1-jétől pedig változtatásokkal együtt életbe lépett CSOK a vásárláson és az új lakás építésén túl immár a meglévő lakás bővítésére is felhasználható. Ez nagy segítség azoknak a családoknak, akik…

CSOK új lakás építéséhez

A megújult CSOK, azaz Családi Otthonteremtési Kedvezmény használt és új lakásokra vonatkozóan is igénybe vehető. Nemcsak vásárolni, de építeni is lehet a segítségével, mégpedig jóval könnyebben, hiszen új lakás építésére akár 10 milliós…

CSOK új lakás vásárlásához

A kibővített és sok szempontból változásokon átment CSOK segítségével új és használt lakásokhoz is könnyebben juthatnak hozzá a gyermekes családok. A kiszélesedett lehetőségeknek köszönhetően egyre többen engedhetik majd meg maguknak, hogy…