Hogyan kombinálható a CSOK Plusz a korábbi CSOK-kal és a falusi CSOK-kal?

A CSOK Plusz különféle támogatási formákkal is kombinálható, mint például a korábbi CSOK vagy a falusi CSOK. Ez különösen előnyös azoknak a családoknak, akik korábban már éltek a CSOK adta lehetőségekkel, vagy vidéki településeken kívánnak ingatlant vásárolni, bővíteni vagy korszerűsíteni. Ezzel a kombinációval még nagyobb támogatás érhető el, amely hosszú távú lakhatási célok megvalósítására használható…

Részletek

CSOK igénylése korábbi szocpol/CSOK igénybevétele esetén

Az új, megváltozott feltételekkel igénybe vehető CSOK méltán keltett ekkora érdeklődést a családok körében. A háromgyermekesek esetében akár 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást is elérhetővé tett CSOK egészen új perspektívákat nyit a magyar családok előtt. A kedvezmények éppúgy szólnak a gyermekkel még nem rendelkező, de családalapítást már tervező házaspárok, mint a sokgyermekesek számára….

Részletek

CSOK energetikai besorolás nélkül is igényelhető?

Az új szocpol, azaz a CSOK sokkal nagyobb érdeklődésre tett szert, mint a lakáscélú támogatások bármely korábbi változata. A módosításoknak köszönhetően ugyanis korábban nem látott összegek váltak elérhetővé a hazai családok számára, ráadásul a megváltozott feltételek többek számára teszik lehetővé a megfelelő otthon megvásárlását vagy felépítését, mint eddig bármikor. A 2016. január 1-jétől érvényes otthonteremtési…

Részletek

CSOK Plusz büntetés: Mikor kell visszafizetni a támogatást?

A CSOK Plusz vissza nem térítendő támogatást nyújt, de bizonyos esetekben a támogatás részben vagy egészben visszafizetendővé válik. A szabályozás célja, hogy a támogatás feltételei szigorúan betartásra kerüljenek, és azok, akik nem teljesítik a vállalásokat, ne juthassanak jogtalan előnyhöz. Nézzük meg, milyen esetekben kell visszafizetni a támogatást, és hogyan lehet ezt elkerülni. 1. Gyermekvállalás elmaradása…

Részletek

Falusi CSOK 2023/2024 – Kiknek jár? Mekkora összeg? Mi kell hozzá?

A Falusi CSOK új lehetőséget biztosít a vidéken élők számára, akik vásárlás előtt álnak, vagy épp felújítást, korszerűsítést, bővítést terveznek meglévő ingatlanjaikon. Óriási bejelentés volt, mikor a Magyar Kormány meghirdette, hogy elindul egy új SZOCPOL, azaz Családi Otthonteremtési Kedvezmény, más néven a Falusi CSOK . Mit is jelent a Falusi CSOK, mekkora összeg igényelhető? A…

Részletek

CSOK Plusz: összegek és részletek

A CSOK Plusz hitel egy speciális pénzügyi támogatás, amelyet Magyarország területén belül ingatlanvásárlásra, építésre és bővítésre vehetnek igénybe a jogosultak. A hitel lényege, hogy a családokat segítse az otthonteremtésben, különösen azokat, akik gyermekvállalást terveznek, vagy már gyermeket nevelnek. A CSOK Plusz számos célra felhasználható, ezek közé tartozik: Új lakás építése, Lakásvásárlás, Lakásvásárlással egybekötött bővítés, Meglévő…

Részletek

Babaváró hitel: 10 Millió Forint kedvezményes hitel fiatal házasoknak, gyermekvállalás előtt

A Magyar Kormány a Családi Akcióterv keretén belül megalkotta a Babaváró hitelt. Az igénylés 2019 július 1-től indult, óriási sikere lett a konstrukciónak, hiszen még a mai napig szinte az összes bank fiókhálózata csak több nappal előre tudnak időpontot biztosítani a regisztráló ügyfelek részére. De mit is jelent pontosan ez a termék, hogyan lehet igénybe…

Részletek

Milyen feltételeket vizsgálnak a CSOK igénybevételénél?

Hogy a CSOK-ot milyen feltételekkel vehetjük igénybe, azon is múlik, melyik bankkal szerződünk le a támogatás megszerzéséhez. A 2016. legelejétől érvényes változások még több családot juttathatnak hozzá az áhított otthonhoz, akár vásárolni, akár építkezni szeretnének. De a vissza nem térítendő, előre vállalt gyermekek esetén is igénybe vehető támogatást nem kaphatja meg bárki. Annak ellenére sem,…

Részletek

Korhatárok CSOK igényléséhez

A CSOK-kal kapcsolatban minden érdeklődőnek rengeteg kérdése van. Ki igényelhet, pontosan milyen feltételekkel, hány éves korig és hány gyerekre. Időt és energiát nem kímélve kell utánajárnunk a feltételeknek, hogy biztosak lehessünk benne, jogosultak vagyunk a támogatásra és az általa támasztott kritériumoknak a jövőben is eleget tudunk tenni. A Családok Otthonteremtési Kedvezménye a már meglévő családok…

Részletek